Magyar Félvér Tenyésztők Országos Egyesülete

AZ EGYESÜLET MEGÚJULT WEBOLDALA AZ ALÁBBI CÍMEN ÉRHETŐ EL: www.magyarfelver.hu

Az egyesület új honlapja elérhető itt

Tisztelt Magyar Félvér Tenyésztők!

Lehetőség van egy 15 éves pej színű állami mén bérletére a 2015 évi fedeztetési szezonra. A bérlet feltétele a területileg illetékes megyei lótenyésztési felügyelő támogató nyilatkozata, illetve a NÉBIH főfelügyelő jóváhagyása.

Érdeklődés esetén keressenek telefonon vagy emailben. (0630/292-1315, babilon64@freemail.hu)

Novotni Péter

 

Tisztelt Tenyésztők!

Reményeim szerint ez év végén is sikerül megjelentetnünk a 2015 évi falinaptárt. Kérem, hogy akinek magyar félvér lóról, lovakról bármilyen témában mefelelő minőségű és méretű fotó áll rendelkezésére, az emailben juttassa el nekem. ( babilon64@freemail.hu)

Köszönettel:

Novotni Péter

Az egyesületünk 2014. október 25-én a Kisbéri és Gidrán egyesülettel közösen tenyészszemlét tart Dunaszekcsőn (Baranya megye). Érdeklődni, jelentkezni lehet: Herczeg Gábor T: 0630/575-5756  vagy Janászik Andrea: 0630/9310-183.

Várjuk azon tenyésztők jelentkezését, ahol igény lenne kancabírálat elvégzésére (legalább öt kanca megléte indokolt egy bírálaton.)

Remélhető, hogy az egyesület honlapja hamarosan megújul! Amint az új honlap megfelelő szinten üzemelni kezd, az elérhetőségét közzé tesszük.

Az egyesület következő tenyészszemléje 2014.október 5-én vasárnap lesz Füzesgyarmaton. Rendező Galambos János, tel.: 30/422-6934.

Tisztelt Tenyésztők !

A Vezér nevű szürke mén "elkelt". Jelenleg Csákváron áll. Érdeklődni Kopócs Tamásnál lehet: 0630/322-0647.

Novotni Péter

Tisztelt Tenyésztők !

Következő regionális szemle helyszíne Jánd (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), ideje 2014.09.05. péntek 10 óra.

Novotni Péter

Tisztelt Tenyésztők!

Ez évben szeptember 20-21-én kerül megrendezésre a ménvizsga, a Kisbéri és Gidrán Egyesülettel közös szervezésben, Gombán. Jelentkezés szeptember 15-ig emailben vagy levélben.

A beutalóval nem rendelkező mének 20-án szerezhetik meg a vizsgabeutalót, és megfelelő felkészítés esetén 21-én letehetik az STV I vizsgát, aminek birtokában 2015-ben tenyésztésbe állíthatók.

tisztelettel:

Novotni Péter

Tisztelt Tenyésztők!

Lehetőség van egy állami mén 2015 évi bérletére. A mén neve Vezér, szürke, magyar tenyésztésű. Érdeklődés esetén további információkkal állok rendelkezésre.

A mén kihelyezése csak olyan fedeztetési állomásra történhet, amelyet az illetékes megyei lótenyésztési felügyelő is arra alkalmasnak talál.

Novotni Péter

 

Örömmel tájékoztatom tagjainkat, hogy egyesületünk állami mén parkja ismét bővült egy ménnel. A NÉBIH a Magyar Félvér Egyesület kezelésébe helyezte át a 3826 Páholy nevű fedezőmént. A mén a gyúrói mesterséges termékenyítő állomáson érhető el, tel: 0630-9310-183.

NP

2014 szeptember 5-én pénteken Tarpán lesz MFV tenyészszemle.

Tisztelt Tenyésztők!

A Fríz Lótenyésztők Országos Egyesülete ez évben augusztus 23-án, szombaton a Nemzeti Lovardában tartja tenyészszemléjét és show műsorát. A rendezők meghívták a többi hazai fajta képviselőit is, köztük a magyar félvér egyesületet, hogy egy kb 10 perces bemutatóval jelenjenek meg a rendezvényen. (ld a fríz egyesület honlapját). Akit az egyesület tagjai közül ez bemutatkozási lehetőség érdekel, kérem, hogy keressen telefonon!

üdvözlettel:

Novotni Péter

0630-292-1315

 

Tisztelt Tenyésztők!

Az aszalói szemle sikeresen lezajlott, nagyon kellemes környezetben, baráti légkörben, kiválóan előkjészített helyszínen történtek meg a bírálatok. Köszönet érte Gömöri Tamásnak és családjábnak! Képek ízelítőül a képgalériában!

Tisztelt Tenyésztők!

A július 12-ére tervezett aszalói szemle (BN megye, Szikszó mellett) az esős időjárás miatt július 20.-án  vasárnap lesz megtartva!

A július 11-ei parádfürdői szemle elmarad.

a rendezők

 

JÚNIUS 29-ÉN VASÁRNAP FÁBIÁNHÁZÁN (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT A KÖVETKEZŐ TENYÉSZSZEMLÉNKEN, AMIT ISMÉT A KISBÉRI FÉLVÉR ÉS GIDRÁN EGYESÜLETTEL KÖZÖSEN TARTUNK.

Novotni Péter

Tisztelt Tenyésztők !

Kérek minden tagunkat, hogy az egyesülethez bejelentett kancájának útlevelét kiváltani szíveskedjen, ha esetleg ezidáig nem történt volna meg. Törzskönyvi ellenőrzés alatt csak útlevéllel rendelkező kancát tudunk tartani!

Köszönettel:

Novotni Péter

 

Tisztelt Tenyésztők!

Július hónapban két helyszínen tervezünk kancabírálatot a magyar félvér fajtában: július 11. péntek délután Parádfürdő (HS megye) Széll Péter ménesében, és július 12 szombat délelőtt 10 órai kezdéssel Szikszó (BN megye) Gömöri Tamás telephelyén. Mindkét helyszínen kisbéri félvéreket is bírálunk. Jelentkezés az egyesület bármely elérhetőségén. Útlevél és állatorvosi feltételek megléte szükséges (vérvétel, vakcinázás igazolása.)

tisztelettel:

Novotni Péter

Tisztelt Tenyésztők!

A következő Magyar Félvér Tenyészszemle időpontja 2014.június 29. Helyszíne Fábiánháza.

Jelentkezés az egyesület email címén vagy postacímén. Szükséges a lóútlevél megléte, valamint három évnél nem régebbi vérvizsgálat (fkv, takonykór), egy évnél nem régebbi lóinfluenza elleni vakcinázás igazolása.

Novotni Péter

Tisztelt tenyésztők!

A mai naptól az egyesületnek önálló email címe van:

magyarfelver2011@gmail.com

Kérem, használják a kapcsolatfelvételre, kapcsolattartásra.

üdvözlettel:

Novotni Péter

Tisztelt Tenyésztők!

Május 17-én Csákváron a Kisbéri és Gidrán Egyesület szervez tenyészszemlét, elsősorban gidrán lovak részére. A rendezővel való egyeztetésnek megfelelően ugyanezen a helyszínen és ugyanezen a napon lehetőség lesz magyar félvér kancák bírálatára is.

A közgyűlés a 2014. év egyik fő céljának jelölte meg az állomány minél nagyobb hányadának elbírálását. éppen ezért arra kérem a tenyésztőket, hogy ahol 6-10 kanca bírálatára igény jelentkezik, onnan keressenek minket, hogy időpontot tudjunk egyeztetni.

 

Novotni Péter

 

Tenyészszemle

2014.április 22-én az egyesület megtartotta első ez évi tenyészszemléjét. A rendezvény házigazdája Nyírő László volt, a helyszín Százhalombatta. A bírált állomány meghatározó részben Nyírő László tulajdona volt, de hoztak kancát más tenyészetekből is. Kuriózumnak számít a százhalombattai tenyészet alapító kancája, a 35. (!!!) évében járó Tündér nevű pej kanca. 

Néhány kép a szemléről a képgalériában látható.

 

Tisztelt Tenyésztők!

Az egyesület közgyűlésének időpontja és helyszíne:

2014.március 30. vasárnap 9 / 10 óra.

Üllő, Dóra major, étkezde.

Novotni Péter

Kedves Magyar Félvér ló tulajdonosok!

Tervem, hogy 2014 évre a Magyar Félvér Egyesület is jelentessen meg egy 6 vagy 12 lapos falinaptárt, amit minden tagunknak eljuttatnánk. E pillanatban úgy néz ki, hogy az anyagi fedezete pályázati forrásból rendelkezésre áll. Szükségem van viszont JÓ MINŐSÉGŰ FOTÓKRA. A fotók lehetnek életképek, használatban készült képek, sportban, legelőn ellesett pillanatok, tulajdonképpen bármi. Ami feltétel, hogy az egyesületben regisztrált lóról, vagy annak csikójáról készüljön a kép, és mind esztétikailag, mind méretben megfeleljen a nyomdai elvárásoknak, vagyis az egész fajtának és az egyesületnek pozitív reklámot tudjunk vele csinálni.

A képekez az alábbi email címre várom:

babilon64@freemail.hu

Köszönettel:

Novotni Péter

 

 

2013 október 11-én egyesületünk megtartotta első ménvizsgáját. A rendezvényt a Kisbéri és gidrán egyesülettel közösen szerveztük. A Magyar Félvér fajtában öt ménjelölt vizsgázott, és mindegyik kapott tenyésztési engedélyt, ui a tenyésztési programban előírt elvárásoknak megfeleltek. Egy idősebb ménnek (Kaliber) nem kellett vizsgát tennie, korára való tekintettel, a 4 fiatal mén a kisbéri és a gidrán ménekkel együtt vizsgázott. Bátran kijelenthető, hogy nem játszottak alárendelt szerepet a ménvizsgán, a feladatokat kifejezetten jól teljesítették, és küllemben, mozgásban, de még a szabadonugróban sem maradtak el a másik két fajtától.

A levizsgázott mének: Rubint (tul. Mikléné Moldvay Mariann), Fokos Fegyenc (tu. Rigó Péter), Fordulat (tul. dr Szabó Lajos) Rekord (tul. dr Szabó Lajos) és Kaliber (tul. Szabóné Balogh Judit).

Képek a képgalériában megtekinthetők a ménekről.

Novotni Péter

 

FIGYELEM, IDŐPONT VÁLTOZÁS !

 Fábiánházán a szemle időpontja június 23 vasárnapról június 22. szombatra változott. A kancák elbírálása mellett ménjelöltek előzetes szemléjére, vagyis ménvizsga beutaló szerzésére is itt lesz lehetőség!

Novotni Péter

A képgalériában látható néhány fotó a marcali szemléről!

Tisztelt Tagtársaink!

Kérem, hogy aki ezidáig a párosaítási tervet, és a KKV nyilatkozatot nem küldte vissza, haladéktalanul szíveskedjen megtenni, mert az ezek alapján igényelhető állami támogatás az egyesület működésének anyagi fedezetét jelenti.

Köszönettel:
Novotni Péter

Tisztelt Tenyésztők és érdeklődők !

2013. május 23-án csütörtökön délután 14 órától Marcaliban, Mikléné Moldvay Mariann lovas bázisan magyar félvér lovak számára tenyészszemlét tartunk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Novotni Péter

Tisztelt Tenyésztők !

2013. június 23-án vasárnap Fábiánházán (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), az Ecsed ménesben a Magyar Félvér Fajtájú lovak számára tenyészszemlét tartunk. A rendezvényen való megjelenés feltétele a lóútlevél megléte, az előírt állatorvosi feltételek igazolása (vérvétel, vakcinázás).

Jelentkezés az egyesület email címén vagy postacímén.

üdvözlettel:

Novotni Péter

 

 

Tisztelt Tagtársunk!

2013. április 20-án megtartottuk az egyesület tenyésztőszervezeti elismerését követő első közgyűlésünket. Bár a  hirtelen beköszöntött jó idő okán sokan inkább a gazdaságukban igyekeztek elvégezni azt, amit eddig nem lehetett, de a tagság megjelent része aktívan, konstruktívan vett részt az egyesület szakmai programjának kialakításában. Ezek az elképzelések gyakorlatilag a tenyésztési programban foglaltak fokozatos végrehajtását jelentik:  ez évben első sorban a klasszikus törzskönyvezési feladatok ellátását, a kancaállomány minél nagyobb hányadának elbírálását, ménjelöltek bírálatát, illetve ősszel ménvizsga megrendezését. Az ügyvezetői beszámolókat a tagság egyhangúlag fogadta el, majd egy jó hangulatú beszélgetést követően koradélután mindenki útnak indult hazafelé. Azzal a feltett szándékkal váltunk el egymástól, hogy az egyesület megalapításakor lefektetett célok és elvek mentén a következő években egy jól működő, lehetőleg minden tag megelégedésére tevékenykedő szervezetet építünk fel úgy, hogy a már működő egyesületeknek nem ellenlábasai, konkurrensei, hanem szakmai partnerei szeretnénk lenni csak úgy, mint az MLOSZ Tenyésztési Irodájának.

Továbbra is várjuk mindazok jelentkezését, akik szeretnének az egyesülethez csatlakozni!

üdvözlettel:

Novotni Péter

Tisztelt Tagtársunk !

Kérem, hogy minden olyan tagunk, aki rendelkezik kis és középvállalkozói státusszal, vagyis van az MVH-tól kapott regisztrációs száma (100-al kezdődő hosszú számsor...), az a bal oldali menüben található KKV nyilatkozatot szíveskedjen letölteni, és az egyesület címére visszaküldeni. Ez azért nagyon lényeges, mert ezen kancák után tud az egyesület támogatáshoz jutni, amiből szakmai tevékenységünket tudjuk végezni tekintettel arra, hogy a tagsági díjunk jelképes. 

Novtni Péter

 

 

 

                                   Magyar Félvér Tenyésztők

Országos Egyesülete

4225 Debrecen, Homokhát u. 22.

babilon64@freemail.hu

 

 

Tisztelt Tagtársunk, és leendő tagtársunk!

Ezúton tisztelettel meghívom a Magyar Félvér Tenyésztők Országos Egyesületének 2013 évi közgyűlésére.

 

A közgyűlés helye:  Üllő, Dóra major, étkezde.

A közgyűlés ideje:  2013. április 20. szombat, 9 óra 30 perc. Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, úgy ugyanazon a napon és ugyanazon a helyszínen 10.00 órakor tartjuk a közgyűlést, amely a résztvevők létszámától függetlenül határozatképes.

 

Napirendi pontok:

 

-         Beszámoló az elmúlt év eseményeiről.

-         A 2013 évi szakmai terv megvitatása és elfogadása

-         A 2013 évi pénzügyi terv megvitatása és elfogadása

-         Egyebek, kötetlen beszélgetés az egyesület közép és hosszú távú terveiről.

Megfelelő számú jelentkező esetén (minimum 5 ló) a közgyűlést követően megtartanánk első tenyészszemlénket is. A szemlére három éves (2010-ben született), vagy idősebb kancákat illetve ménjelölteket lehet nevezni. Kérem, hogy a szemlére való nevezéseket legkésőbb 2013. április 12-ig emailben vagy levélben az egyesület címére szíveskedjenek eljuttatni. A nevezés feltétele a lóútlevél megléte, és a lovas versenyekkel megegyező állatorvosi előírások. (Fertőző kevésvérűség és takonykór negatív lelet, lóinfluenza elleni vakcinázás, az útlevélbe bejegyezve.)

 

                                                            Üdvözlettel:

                                                                          Novotni Péter

 2013-04-01

 

 

Tisztelt Tenyésztő!

Végre jó hírekkel szolgálhatok mindazoknak, akik a Magyar Félvér Egyesület tagjainak sorába léptek, illetve az egyesület szimpatizánsainak.

A MAGYAR FÉLVÉR TENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETE 2013. MÁRCIUS 14-ÉN MEGKAPTA A TENYÉSZTŐSZERVEZETI ELISMERÉST!

Ez azt jelenti, hogy a közel két éve megalakult egyesület mostantól a magyar félvér lófajta hivatalos fenntartója. Ez a tény számos jogot és lehetőséget biztosít az egyesületnek, az egyesület vezetőinek és a tagságnak, de nem kevesebb kötelezettséggel, sok munkával és feladattal is jár.

A közeljövőben ezeket a feladatainkat fogjuk sorra venni, és erre az évre egy szakmai ütemtervet elkészíteni. Szeretnénk a kancák egy jelentős részét elbírálni, illetve igény esetén ménjelölteket is szemlézni, sőt, amennyiben lesznek arra alkalmas ménjelöltek, ménvizsgát is szeretnénk szervezni. Szeretnénk az egyesületet szakmai élettel megtölteni olyan módon, hogy ebben a társaságban minden tag jól érezze magát, munkánkat az elfogadott tenyésztési program szerint végezve, a lótenyésztés szakmaiságát és felelősségét a legmesszebb menőkig szem előtt tartva.

Bízom abban, hogy ez az egyesület a jövőben jelentős létszámú, és jó minőségű lovakat tenyésztők baráti közössége lesz!

tisztelettel:

Novotni Péter

 

 

Tisztelt Tenyésztő, Lótartó!

A tenyésztőszervezeti elismeréshez az egyesületnek szüksége van tagokra, megfelelő kancalétszámra. Ennek érdekében kérem, hogy amennyiben van olyan kancája, amit a Magyar Félvér Egyesületben szeretne törzskönyveztetni, a letölthető belépési nyilatkozaton szíveskedjen bejelenteni az egyesülethez, sokat tud vele segíteni céljaink elérésében.

Az alakuló közgyűlés az éves tagdíjat jelképes 1000 Ft / tenyésztő/év  illetve 1000 Ft/ kanca/év összegben határozta meg, amit csak akkor fogunk számlázni, ha az egyesület megkapja a tenyésztőszervezeti elismerést a NÉBIH-től. Az elismerés pillanatában tagságban lévő kancákat alapító tagnak tekintjük, és a kanca élete végéig tagdíjmentességet élvez.
Ez azt jelenti, hogy a tenyésztőszervezeti elismerés előtti belépés egyetlen Ft költséget sem jelent.

Tervezzük, hogy megfelelő érdeklődés esetén ez évben már tartunk kanca-bírálatot, tenyészszemlét is.

                                               üdvözlettel:

                                                                               Novotni Péter

 

 

Tisztelt látogató!

Jó hír az egyesülettel szimpatizálók részére: A VM megsemmisítette a NÉBIH elutasító határozatát, és új eljárás lefolytatását rendelte el. Az új eljárás kezdete 2012.augusztus 1.

Ez idő alatt az egyesület eleget tett néhány adminisztratív kötelességének: immár van adószámunk, bankszámlaszámunk, bélyegzőnk, stb. 2012. augusztus 19-én pedig megtartottuk második közgyűlésünket, ahol elfogadtuk az egységes szerkezetbe foglalt tenyésztési programunkat.

A következő lépés: minnél több kancát regisztráltatni az egyesületben. Ebben várjuk minden támogatónk segytségét, hogy a honlapról letölthető belépési nyilatkozaton jelentsék be az egyesülethez azon kancáikat, amelyeket ebben az egyesületben szeretnének törzskönyveztetni a jövőben, - vagyis amint az egyesület megkapta a tenyésztőszervezeti elismerést.

üdvözlettel:

Novotni Péter

 

 

2012. április 16-án kaptuk kézhez a NÉBIH (MgSZH jogutódja) elutasító határozatát. Az indoklás alapvetően három részből áll. 

1. Az egyesületben nincs elegendő kanca regisztrálva.

2. A benyújtott (szerkezetében módosított, tartalmában nem változott)Tenyésztési Programot a közgyűlés még nem hagyta jóvá.

3. 1994-ben a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete kérte és kapta meg a magyar félvér és mezőhegyesi sportló:együttes néven magyar sportló fajtafenntartói jogát. Így az Átv 21.§(3) bekezdése értelmében magyar félvér fajtára elismerés nem adható ki.

Véleményünk ezzel kapcsolatban:

1. Mindaddig, amíg az egyesület nem elismert tenyésztő szervezet, felelőtlenségnek gondoltuk tagokat toborozni. A mai naptól azonban várjuk mindazon tenyésztők jelentkezését, aki az MFV egyesület céljaival egyetértenek.

2. Ez tény, a 2012 évi közgyűlésen kell rá sort keríteni.

3. A Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületének érvényben lévő tenyésztési programja szerint az egyesület célja a nemzetközileg is ismert származású, nagy teljesítményű lovak tenyésztése. Ez egy sportló fajta esetében érthető is, viszont azt jelenti, hogy a pedigrében a magyar fajtákat finoman szólva nem preferálja, - ami a magyar félvér fajta fenntartójaként már legalábbis érdekes. A magyar sportló fajta és a hagyományos értelemben vett magyar félvér fajta láthatóan külön vált, és az MFV egyesület éppen azoknak nyújtana lehetőséget, akik a magyar félvért hagyományos módon, magyar fajtákra alapozva szertnék tovább tenyészteni. Ezek a lovak a Magyar Sportlótenyésztők Egyesületéből gyakorlatilag kiszorultak, és jelenleg nincs tenyésztő szervezetük!

A további fejleményekről tájékoztatni fogom az érdeklődőket.

Novotni Péter

ügyvezető

Tisztelt látogatók, érdeklődők !

2012. febrár 1-jén az MGSZH-tól oyan tartalmú végzést kaptunk, melyben a Tenyésztőszervezeti Elismerésre vonatkozó kérelmünk ügyintézési határidejét hat hónappal meghosszabbítja, 2012. augusztus 1-ig.

Természetesen azon munkálkodunk, hogy az MFV egyesület ezt a hatósági elismerést megkapja, és megkezdhesse működését elismert fajtafenntartó tenyésztő egyesületként.

Novotni Péter

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu

2. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés

► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.

munkaeroberles.hupont.hu

3. Medencefűtés

► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.

medencefutes.hupont.hu

4. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!

► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.

malyiszallas.hupont.hu

5. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

6. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.

► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!

mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

3. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

4. Minden nap egy rövid kis történet és mások

► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.

rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu

5. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

6. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

7. Fenyő Miki Dalok

► Csókkirálynak hívják a háta mögött!

madeinhungarya.hupont.hu

8. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés

► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.

sky-steeds-postagalamb.hupont.hu

9. INGYEN FODRÁSZAT , HAJVÁGÁS

► Ügyeskezű, pontos , precíz , októberben végzett fodrász várja vendégeit a szegedi Zsidró Szalonban.

ingyenfodraszat.hupont.hu

10. Sztárok, és más =)

► Jó szórakozást ezen a szuper oldalon! ;)

cukiika.hupont.hu

11. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

12. FizioKözpont

► " A mozgás sok mindenre orvosság- de nincs olyan gyógyszer, amely a mozgást helyettesítené!"

gyogytornarendelo.hupont.hu

13. PRÉMIUM KLÍMA,HŐSZIVATTYÚ Balatonfüred és 50 kilóméteres körzetében.

► Klíma,hőszivattyú és légtechnikai rendszerek telepítése a legkorszerűbb prémium minőségű berendezésekkel. Tel.:0670/5894313

premiumklima.hupont.hu

14. PETŐFI SÁNDOR EMLÉKOLDAL

► "Az életcél boldogság,de elébb / Fáradni kell,hogy ezt a célt elérd, / Ugy ingyen ahhoz senki sem jut el, / Ahhoz nagyon sok mindenféle kell: / A becsülettől soha el ne térj / Sem indulatból sem pedig dijért, / Szeresd hiven felebarátidat..."(Petőfi)

csicsada.hupont.hu

15. Minden ami twilight!!!

► Sosem tűnődtem azon, hogyan fogok meghallni de ha már megkellhaljak olyasvalaki helyett haljak meg akit szeretek

twilightstory.hupont.hu

16. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

17. C S I L L A G K R I S T Á L Y

► Útkereső - nem emberi testben élő lények vagyunk spirituális lelki tapasztalatokkal, hanem sokkal inkább spirituális lények emberi testben és emberi tapasztalatokkal

csillagkristaly.hupont.hu

18. *Colorful * News*

► Itt érdekes fotókat,jó zenéket,divatot,és egyéb jó cuccokat találsz.Figyelem,belépés csak vidám embereknek!

colorfulnews.hupont.hu

19. Hatodik érzék-Spirituális ezoterikus tanfolyamok.

► INGAhasználat a mindennapokban! Radiesztézia-lengyel pálca használata. AURA- csakra mérése, harmonizálása. Kristály programozó tanfolyam. Spirituális tértisztítás. Jelentkezés! 70/329-4960. ingatanfolyam@gmail.com/ www.szellemszive.hu

ingatanfolyam.hupont.hu

20. *LOVAK LOVE*:x,,:),,:P,,:)),,:x,,mert mindenünk a ló:x,,és egyebek..,,xD:P

► :P :) :D :* :X Mint láthatjátok ez az oldal a világ legszebb és legokosabb állatával foglalkozik!!!! Nézz körül és érezd jól magad!! Itt sok érdekes dologgal találkozhatsz!! :) Itt nem csak lovakról, de más dolgokról is találsz különböző dolgokat:P

lovaklovaklovak.hupont.hu

21. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

22. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

23. ZSOLA ÖNKISZOLGÁLÓ ÉTTEREM SZENTENDRE - Bükköspart 33.

► A régi filléres helyén, új arculattal, házias ételekkel, olcsó árakkal várjuk kedves vendégeinket.

zsolaonkiszolgaloetterem.hupont.hu

24. Püspökladányi Ebtenyésztők Egyesülete

► MEOE Püspökladányi Szervezet székhelye: 4150 Püspökladány, Bajcsy Zs. U. 2. Ügyfélfogadás: Minden szerdán du. 17.00-18.00-ig

meoepuspokladany.hupont.hu

25. A Lapis család honlapja.

► Az oldal leginkább a Lapis család eredetével foglalkozik, tartalmazza a legifjabb Lapisoktól kiindulva Lapis Mihályon (a Lapis család eredetének kutatását megalapozó nagypapámon), és rajtam, Lapis Kristófon át egyenes apai ágon addig, ahol épp tart.

lapis.hupont.hu

26. Hattrick-egy kis kedvcsináló egy kiváló játékhoz!

► Minden ami Hattrick!

hattrick.hupont.hu

27. Firkász Étterem & Kávéház

► 1920-as 30-as és a megtalált ízek

firkaszetterem.hupont.hu

28. Szerelmi tanácsadás mindenkinek!

► Sok szerencsét és szerelmet!

mszt.hupont.hu

29. Happy Lindus Weboldala.

► "...mert én bolond akarok maradni,és úgy akarom élni az életemet, ahogy megálmodom,nem pedig úgy... ahogy mások elvárják..."

happylindus.hupont.hu

30. Szenior SE Százhalombatta Labdarugó Egyesület Honlapja

► Szenior sportegyesület mérközései. Hírek,tudosítások,eredmények,friss hírek.

szenior-se-szazhalombatta.hupont.hu

31. Kertész Emma alkotásai

► Mind az mit teremtek, röpke pillanatnyi bensőm villanása, az élet írt érzelmi-hangulati alkotása.

emmaversek.hupont.hu

32. ,, Te vagy a király Jack ? - Csak ha te vagy a hercegnő ,, (:

► A szerelem elűzi az időt. Az idő a szerelmet.

bubii.hupont.hu

33. Pintiracing

► Képes beszámoló néhány hazai autóversenyről.

pintiracing.hupont.hu

34. Gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola Şcoala Gimnazială Dani Gergely

► Primary School Dani Gergely GHIMES -FAGET

danigergelyiskola.hupont.hu

35. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

36. Selena Gomez,Rajongói oldal!

► Ha nagy rajongója vagy Selena Gomeznek,akkor gyere és nézz szét,mert ez az oldal,akkor neked való! Jó szórakozást:Póti Vivien szerkesztő

eenenenene.hupont.hu

37. Zach és Cody

► Biztos azt hittétek, hogy az oldalam Zach-ről és Cody-ról szól. Hát most megbizonyosodhattok róla, hogy nem így van(...) az én kedvenceimről(...)

zachescody.hupont.hu

38. Teveteher!!!

► Költöztetés, lomtalanítás, bútor, hangszer és páncélszekrény szállítás akár azonnal! 06/30-619-2022

teveteher.hupont.hu

39. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves Olvasó! Íme, egy újabb kötet, ami szintén elkészült abban a formátumban, ahogy azt szerettem volna. Sokáig azt gondoltam, ez lesz az utolsó írások gyűjteménye. Tévedtem... mert ez bizony velem is megesik. (Mondhatjuk, nem is olyan ritkán...)

solverus-versek-xii.hupont.hu

40. Bajai Pünkösdi Gyülekezet

► "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne,el ne vesszen, hanem örök élete legyen." János evangéliuma 3,16.

igazijohir.hupont.hu

41. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

keszhaz-vivex.hupont.hu

42. "Bélyegbolt a hétpecsétes postáskisasszonyhoz"

► Magyar és külföldi bélyeggyűjtemények, filatéliai érdekességek felszámolása. Posta tiszta és pecsételt bélyegek, FDC-k eladása.

belyegbolt.hupont.hu

43. Ökölvívás

► Boksz szabályai ,és szépségei.

bokszegyetem.hupont.hu

44. Nézz be erre az oldara itt feltalálod magad!!!

► Ezen az oldalon mindent megtudhatsz kuityádról tudnod kell !!!!! pl.:mikor van a névnapja... stb.

csubibaba.hupont.hu

45. Mignon Cukrászda

► Mindig cuki finomcuki

finomcuki.hupont.hu

46. Jópofa Bolt - Ahol a fa hatás a nyerő

► Fából készített karórák, napszemüvegek, csokornyakkendők, konyhai kiegészítők, aroma diffúzorok boltja.

jopofabolt.hupont.hu

47. Hajhosszabbítás olcsón,garanciával

► Szép és minőségi hajhosszabbítás alacsony áron, garanciával! Telefon: 06-20-422-11-83 Facebook oldalunk: Hajhosszabbítás Pink Szépségszalon

hajhosszabbitasolcson.hupont.hu

48. HoldFény Lónevelde

► Moon Shine. Nevelj lovat!

hflonevelde.hupont.hu

49. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lovakeslovaglas.hupont.hu

50. KONZOLSZIGET

► Játékok-gépek-tartozékok minden konzolra,legyen az PS,PS2,PS3,PSP,XBOX,XBOX360. Folyamatosan,naponta frissülő kínálat. Címünk:2310 Szigetszentmiklós Jókai u. 33 Telefonszámunk: 06 70 365 9068

konzolsziget.hupont.hu

51. sok100hektartermofold.hupont.hu

► Eladó nagy területű szántó és erdő ingatlanok ingyenes közvetítési lapja

sokhektar.hupont.hu

52. Brazil-portugál nyelvoktatás

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

brazilportugaloktatas.hupont.hu

53. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

54. Kókai Dalárda

► Györkös Pál 1925-ben hívta életre a Kókai Dalkört, amely 1951-ig működött. 2005-ben Gregorné Rácz Ildikó vezetésével újra alakult a Dalkör, Kókai Dalárda néven. Kiss Fatime a dalárda jelenlegi karnagya 2012. szeptemberétől vette át a kórus vezetését.

koka-dalarda.hupont.hu

55. Audió élmény

► Megfelelő kategória minden audió egységhez

audioelmeny.hupont.hu

56. JECKEL FERENC FESTŐMŰVÉSZ HONLAPJA

► Művei, életrajzi adatai

jeckel-ferenc.hupont.hu

57. Kutyapont,kutyás tudnivalók!!persze szórakozás sem maradhat ki!!

► Üdvözöllek oldalomon!!Remélem teccik!!Tanulj belőle!!

kutyapont.hupont.hu

58. fogyasztó drágakövek- méregtelenítő féldrágakövek

► Fogyasztó hatású mágneses drágakövek, féldrágakövek, jádekövek, türkiz, korall, jáspisköves gyűrűk, gyöngyök,karkötők, amelyek gyógyítják a tested, lelked, széppé tesznek, öltöztetnek és elvarázsolnak

gyogyekszer.hupont.hu

59. Yorkshire terrier

► A Terrierek gyöngyszeme!

yorki-yorkshireterrier.hupont.hu

60. Sütemény Receptek Gyűjteménye!

► Sütemény receptek, Torta receptek, Muffin receptek!

sutnijo.hupont.hu

61. Sokminden, amit a tökéletes testi és lelki egészségről tudni kell.

► Hasznos cikkek, írások, információk, termékek, melyek segítenek megteremteni a boldog, beteljesedett és egészséges életet. Több évtized tapasztalatai egy helyen

egeszsegforras.hupont.hu

62. Tarpai Esze Tamás Általános Iskola

► „Isten minden kis tücskének akad hely a kórusban. Némelyik hangja mély, a másiké magas. Megint másik hangosan ciripel a telefondróton, és aki csak tapsolni tud olyan is akad” (Margaret Martle)

iskolatarpa.hupont.hu

63. ¤¤ WINALITE ¤¤ - Anionos termékek

► Egyedülálló anionos termékek a szépségért és egészségért

winaliteanionostermekek.hupont.hu

64. Szia!Van egy jó tippem ha szomorú vagy.:Nézz magadra!Hát nem jobb?

► Szia!E z az oldal gyakorlatilag mindennel foglalkozik.sztároktól kezdve a jó márkás ruhákig!Érdemes ide mindig benézned!

cynty-oldija.hupont.hu

65. A tenyészet honlapja elköltözöt!!! Új cím: www.blackpigtenyeszet.ewk.hu!!!!

► FIGYELEM!!!!!!!!!!!!

blackpig.hupont.hu

66. Egyedi ruhák

► Álmodd meg,írd le milyet szeretnél és én elkészítem,megfestem!

egyedirucik.hupont.hu

67. Minden a sztárokról

► Sziasztok itt minden a sztárokról szól remélem tetszeni fog nektek. Szép napot mindenkinek. :)

kis-hableany.hupont.hu

68. Hanyi-menti Általános Iskola, Átány

► Üdvözöljük honlapunkon!

iskolaatany.hupont.hu

69. Cserépkályha-Kandalló-Kemence

► Cserépkályhak-Kandallók-Kemencék épitése,tervezése,karbantartása!Garanciával!Megbizható precíz emberekel!

kalyhaskiraly.hupont.hu

70. Hokalovi Lovasok

► "A ló szeme mély óceán sokakat megvakít mit felszinre tükröz.Mélységének titkait csak az érti meg aki lóra lérekre már megtalálta az utat"

hokalovilovasok.hupont.hu

71. XoXoAlkeszEmoGirl : Amit a hörcsögökről kell tudni!

► XoXo.EmoGirl Oldala. Köszi hogy Benéztél.

kittencs.hupont.hu

72. Jóban Rosszban

► Ezen az oldalon mindent megtudhatsz a Jóban Rosszban szereplőiről!

csillagkut.hupont.hu

73. Lovak és kutyák!!!

► Sziasztok!

sztarokesmegsokmas.hupont.hu

74. H2O just add water-Rajongói oldal

► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!

hhhhhoooo.hupont.hu

75. Női Varázs-Marcsitól

► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)

noivarazs-marcsi.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 24
Tegnapi: 10
Heti: 110
Havi: 458
Össz.: 120 407

Látogatottság növelés
Oldal: Hírek, aktualitások
Magyar Félvér Tenyésztők Országos Egyesülete - © 2008 - 2026 - mfv.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »